A csődből kínai segítséggel megmentett Fisker Karma új néven kezd új életet, és ezzel együtt ismét tervbe vették az egy mérettel kisebb Atlantic gyártását is.
Energiatermelő lengéscsillapító az Auditól
Aki azt hinné, hogy az autókhoz már mindent kitaláltak, téved: az Audi egy elektromechanikus lengéscsillapítóval energiát termelne az útegyenetlenségekből.
Januárban jön az új Ignis
Most már biztos, hogy Európában is bevezeti a Suzuki az Ignis új generációját, amely az elődjénél kisebb és divatosabb crossover lesz.
Első képeken az új Hyundai i30
Megmutatta az első részleteket az i30 harmadik generációjáról a Hyundai, a kompakt autó hamarosan bemutatkozó új szériája vonzóbb és praktikusabb is lesz elődjénél.
Még jobb lett a Mazda6 is
A Mazda3 után a Mazda6-oson is végzett néhány változtatást a gyártó, amit túlzás lenne modellfrissítésnek nevezni, de kétségkívül jobb lett tőle az autó.
Részleteiben már látható a Skoda Kodiaq
Folytatja új szabadidő-terepjárójának leleplezését a Skoda: most a Kodiaq néhány részletét mutatták meg, és a hivatalos bemutatóig sincs már sok hátra.
Még erősebb lett a Focus RS
Az új Focus RS hiába a Ford legerősebb kompaktja, akad, akinek még ez sem elég. Számukra kínál megoldást a Mountune.
Amerikába viszi a dízelt a GM
A Volkswagen dízelbotrányát használná ki a General Motors azzal, hogy Opel-dízelmotorral is kínálná a Chevrolet Cruze új szériáját az Egyesült Államokban.
Lépcsőshátúként is kész az 1-es BMW
Most már biztos, hogy lépcsőshátú karosszériával is elkészült a BMW 1-es sorozata, bár egy kissé különbözik a nálunk kapható ferdehátútól, hiszen elsőkerék-hajtású.
Motoros sebességrekordot döntenének
A kétkerekű járművek sebességrekordját döntené meg a Triumph egy rakétára hasonlító járművel, a cél a 640 km/órás sebesség elérése.