Az FCA csoport nem aprózza el mostanság a visszahívásokat, lényegében nincs olyan hónap, amikor nem derülne fény valami fura hibára. Most mintegy félmillió autót kell szerelni majd, mert az ablaktörlőket nem sikerült rendesen felszerelni.
Kategória: Hírek
Egy francia cég segítségével hasznosítja újra az elfáradt akkumulátorokat a Honda
Ahogy egyre elfogadottabbak lesznek az elektromos és a hibrid autók, annál inkább égető a kérdés, hogy vajon mit lehet tenni az elhasználódott akkumulátorokkal A Honda már kitalálta, hogy mit kezd velük.
Ingyen szervizelik a mentő, tűzoltó és a rendőrkocsikat
A nemzetközi szervízhálózattal rendelkező Autonet „Mobilitás a hősöknek” kezdeményezése már hazánkban is érvényes. Országszerte több mint 50 műhely vállalta már, hogy ingyen karbantartja és javítja a mentő, tűzoltó és a rendőrautókat.
Elektromos lesz a Volkswagen Touran utódja
A Sharan után úgy tűnik, hogy a Volkswagen Touran napjai is meg vannak számlálva. Legalábbis jelenlegi formájában, az utódmodell ugyanis már az elektromos ID modellcsalád tagja lesz.
Nem fényezi majd a Tesla a Cybertruck-okat, azt rábízza a tulajdonosokra
A Tesla Cybertruck több szempontból is rendhagyó konstrukció és ezek között az is megtalálható, hogy a hivatalos bemutatón egy fényezés nélküli példányt láthatott a közönség. Kiderült, hogy nem véletlenül.
Feltűnőbb, de gyengébb Ford Explorert kapnak a kínai vásárlók, mint a többiek
A Ford úgy döntött, hogy igazi globális modellt csinál az Explorer új generációjából, így Európában és Ázsiában is kapható lesz. Utóbbi helyen ráadásul átdolgozott külsővel, de gyengébb motorral lesz elérhető.
A Suzuki és az Opel is felkészült az újraindulásra
Mint korábban megírtuk az Audi győri üzemében már megindult a termelés, most viszont a Suzuki és az Opel is bejelentette, hogy felkészültek az újranyitásra.
Unaloműzés BMW módra
Ahogy egyre hosszabb ideig vagyunk bezárva a koronavírus helyzet miatt, úgy nő meg az igény az unaloműző fogásokra. Már ezek beszerzésében is számíthatunk az autógyártókra, a BMW például letölthető formában kínál társasokat és egyéb játékokat.
Különlegességet árverez a Porsche, hogy segítse a koronavírus elleni küzdelmet
A Porsche anyagi támogatással járul hozzá a koronavírus elleni harchoz. Na de mennyit szánnak erre? Annyit, amennyiért az utolsó 911 Speedster új gazdát talál magának.
Megdőlt az Amerikát autóval átszelő rekord a koronavírusnak köszönhetően
Pár merész amerikai kihasználta a koronavírus járvány terjedése miatt kiüresedett utakat és megjavították a New York-Los Angeles rekordot kocsival. Természetesen a „futam” teljesen illegális volt.