Egy Ferrari bármilyen állapotban eladható. Nem hiszed el? Nézd meg például ezt a F355 Spidert, amit a Copart árverezett el. Mit kell tudni róla? Kérlek szépen ez egy marék hamu némi rozsdás vassal összefogva.
Kategória: Hírek
Az összkerékhajtásra voksol az AMG
Tobias Moers, a Mercedes-AMG vezérigazgatója jelentette be, hogy a jövőben felhagynak a hátsókerék meghajtásos modellek gyártásával. Csak összkerekes modelleket fognak forgalmazni.
Tanulmányként mutatkozott be a Renault Kangoo következő generációja
Tanulmányként már megnézhetjük a Renault Kangoo következő generációját, melynél az eddiginél hangsúlyosabb feladatot kap az elektromos Z.E kivitel.
Ez az Escort tényleg egy kis ékszer
25 évig épült és csak az anyagköltsége több tíz millió forint volt ennek a Ford Escort RS-nek. Ez a legdrágább Escort a piacon, ráadásul méretét tekintve 24-szer kisebb, mint a vetélytársai.
Apró SUV-al ment a Hyundai Amerikába
Új városi szabadidő modellt mutatott be a Hyundai. Még a Konánál is kisebb lesz a Venue, ami nem biztos, hogy Európában is kapható lesz.
Tovább növekedett a Tesla Model S és a Model X hatótávja
A Tesla bejelentette, hogy még többet lehet mostantól a Model S és a Model X legnagyobb hatótávú változataival autózni.
Már a Honda is csinált életnagyságú LEGO autót
Lassan tényleg ott tartunk, hogy minden valamire való gyártó kötelező jelleggel megépíti az egyik modelljét életnagyságban LEGO kockákból. Most a Honda rakta össze a Civic Type R modelljét.
A bevásárlókocsik piacára is betörne a Ford
A Ford más téren is kamatoztatná az aktív balesetmegelőző rendszerek terén szerzett tapasztalatát. Konkrétan ütközésbiztos bevásárlókocsikkal árasztanák el a boltokat.
Szárnyas fejvadász lett a Nissan GT-R
Egy elég erős Nissan GT-R átiratot mutatott be a Franco Scribante Racing csapat. A rengeteg szárny nem csak dísz, a hegyre futnak majd fel vele Afrikában.
Aston Martin még sosem volt ilyen gyors nyitott tetővel
Az Aston Martin bemutatta a DBS Superleggera Volante szériát, melynek a legfontosabb újdonsága, hogy sosem volt még ilyen gyors egy nyitható tetős autójuk sem.